2013. március 11., hétfő

Kétezerötszáz éves városrom egy lankás domboldalon (Zgërdhesh)


Az útjelző táblákat követve Zgërdhesh-i várként lehet megtalálni, kutatók egy része szerint azonban a hely egy Albanopolisz nevű ókori város romja, amely annak az illír törzsnek volt a központja, amelyről Albánia a nevét kapta.

Az illír az a népcsoport, amely az ókortól kezdve ezt a görögöktől északra elterülő földrajzi területet lakta, az albánok közvetlenül tőlük származtatják magukat. A tágabb értelemben vett illírek közé számos törzs tartozott az ókori Nyugat-Balkánon, így az alban-okon kívül a dalmaták, a liburnok, a taulantiusok vagy a dardanusok stb. 

Albanopolisz valószínűleg az i.e. 7. század körül keletkezett. Virágzását az i.e. 4-3. századra teszik, ekkor a kiterjedése elérte a 8 hektárt, a városfal hossza 1400 méter lehetett.  A falmaradványokat látva az egykori városról ma már inkább csak sejtésünk lehet. Eljutni úgy tudunk, hogy a Tiranától húsz percre fekvő Fushë Kruja-ból Krujë felé autózva a "Kalaja e Zgërdheshi" táblánál jobbra fordulunk, majd balra tartva áthajtunk a falun. Az utolsó utca leghátsó házának a kerítése mögött már ott fekszik egy lépcsős kijárat nyomait is magában foglaló falszakasz.

A hely leginkább túrázásra kiváló, a dombtetőről letekintve belátható a tengerpartig húzódó sík medence, egyből mögötte kezdődnek a hegyek. Érdemes vándorbotot magunkhoz venni, az séta közben döngeti a talajt, ettől a kövek alatt esetleg rejtőzködő kígyók elillannak.



Zgërdhesh a térképen

Forrás: Albania Bradt Guide

*** További illír emlékek Albániában: Nemzeti Történeti Múzeum Tirana, Archeológiai Múzeum TiranaByllis, és Montenegróban: Medun, Risan

2 megjegyzés:

  1. Nagyon jó, hogy folytatod a blogot, igy Montenegró után lehetőségünk van Albániát is megismerni. Gratulálok.Magdi

    VálaszTörlés
  2. Érezni a hely történemi levegőjének ódon illatát...ó, ha ezek a kövek mesélni tudnának!

    VálaszTörlés